A StrongBase ™ alapiskolai tematika a kezdők síoktatásában | SKI. C.U.L.T. -- skiculture

StrongBase ™A StrongBase™ nem forradalmi újdonság. Legalábbis nem abban az értelemben, hogy csupa olyan elemből állna, amelyek soha nem léteztek korábban. Sokkal inkább újraszerkesztést, kibővítést és egyben egyszerűsítést jelent. Semmiképpen nem egy hóekementes, tisztán párhuzamos léccel történő felépítésről van szó. Egyszerűen azért nem, mert ez csak részletkérdés. Az igazán fontos, hogy a kezdő síelő első pár napjában elkezdjük-e megalapozni a később fontos képességeket, mozgásokat, reflexeket.

A gyakorlatban viszont mégiscsak fantasztikusan jó alkalmazni, mert olyan típusú mozgásokat alakít ki, amelyekről régebben többnyire csak álmodozni mertünk. Ezen látszólagos ellentmondás titka az apró részletek meghatározó hatásában van, azaz az ördög a részletekben rejtőzik. Látszólag nincs benne nagy újdonság, de olyan apró mozgásokba avatkozik bele, amelyek alapvetően meghatározzák a helyes síelést. 

Jelenleg a StrongBase™ két formában áll rendelkezésre: 

  • Az alapváltozatban a kezdők síoktatására használatos kb. 2-3 napos (8-12 órás) változatban.
  • StrongBase ReForm™ néven a már síelni tudók számára egy korrekciós-újraalapozó tréninget jelent 3-4 óra terjedelemben.

StrongBase™ jellegű oktatást bármelyik oktató tarthat, aki legalább a SKI C.U.L.T. Level D licence használatára jogosult. Ez értelemszerűen azt is jelenti, hogy bármelyik síiskolában megszervezheti az, aki a feltételeknek megfelelt és erre jogosultságot kapott.

Az alapiskolai előzmények

A '80-as években általában az egyenes siklástól a hóekeívekig a következő gyakorlatsor vezetett:

  1. Egyenes siklás és gyakorlatai.
  2. Csúszó hóeke és gyakorlatai.
  3. Csúszó hóekében az egyik léc megterhelése (elsősorban a felsőtest kihajlásával), amitől el kellene kezdődnie a kanyarnak.
  4. Hóekeívek összefűzése.

Ebben az időben nemigen volt magyarázat arra, hogy a megterhelt léc mitől is fordul el. Ezt a tényt illett elfogadni, ráadásul mindenki így csinálta, miért is keresett volna bárki is új utakat. Azzal ugyan minden síoktató szembesült, hogy a kezdők egy része sehogy sem kanyarodik el, bármennyire is nagy az akarata. Sőt, minél nagyobb az akarat, annál nagyobb eséllyel csúszik egyenesen lefelé...

A jelentősebb útkeresések a '90-es évek végén a carving lécek megbolygatta világban indultak el. Ennek világszerte egyik úttörője Szabó Laci volt. Az általa gondosan összeállított irányvonalat a Kanyarvarázs című filmből ismerhetjük (1999). Ennek a felépítésnek néhány eleme:

  1. Egyenes siklásban egy lábbal oldalirányú mozgások (párhuzamos, félhóekehelyzet stb.), a terhelés marad a támaszlábon.
  2. A félhóekehelyzetbe kihelyezett láb megterhelése, és ezáltal az elfordulás.
  3. A hóekeívek felépítése során erősebb hangsúly az élezésen és a terhelésen, kevesebb a forgatásokon.

Ezen felépítés mögött egy új szellemiség állt: nem a megszokásra, a mindenki által használt struktúrákra építkezett, hanem a símozgás megértése és az ennek megfelelő logikus megoldások álltak a középpontban.

A 2000-es években a Kanyarvarázsban megjelent új ötletek és meglátások jelentették az alapot, de kicsit kevésbé radikális alapon. A félhóekére és a testben megfigyelt aszimmetria fontos jelenség maradt, de újra nagyobb szerepet kapott a forgatás. Ugyanakkor fontos hozzátenni, hogy a forgatás úgy kapott nagyobb hangsúlyt, hogy nem létezett hozzá valóban megalapozott definíció.

(A legutolsó megközelítés is csak annyit határozott meg, hogy a forgatás során a középpont a léc közepénél található. A 2000-es évek második felében már érezhető volt, hogy ez a meghatározás nemcsak elégtelen, hanem hibás is, ezért úgy pontosult, hogy a középpont leginkább a kör folyamatosan változó - a lejtőn lefelé mozgó -középpont környékén lehet, azaz a síelő számára előre-közép felé keresendő).

Folyamatosan finomodtak a megközelítések és a gyakorlatok, és nagyjából a következő sorrend állt fel:

  1. Egyenes siklás.
  2. Egyik lábbal kiforgatás hóekehelyzetbe (félhóeke), és kis elkanyarodás.
  3. Egyre határozottabb elkanyarodások.
  4. Variálás, hóekeívek összekötése.

Hamarosan az is kiderült, hogy a csúszó hóeke kifejezetten hibás mozgást alakít ki, ezért az az ajánlás született meg, hogy amennyiben lehetséges, csak akkor tanítsuk, ha már megvan az elkanyarodás mindkét oldalra.

Ebben a felépítésben is volt egy törés, egyfajta szakadék: az egyenes siklás és az első félhóeke jellegű elkanyarodások között túl nagy volt az ugrás, érezhetően hiányzott az átkötés, az előkészítés (Laci felépítése a Kanyarvarázsban ennél sokkal koherensebb volt. Ott viszont mintha a forgatás hiányzott volna, kicsit sportos síoktatási irányt képviselt.)

A csúszó hóeke többek között azért is maradt fenn a gyakorlatban, mert mindenki érezte, hogy valami hiányzik az egyenes siklás és a hóekeív közül. Hiába jelentett rossz megoldást, a semminél sokan mégis többnek érezték.

A StrongBase ™ előzményei

Jóllehet a kanyarodás alapmozgásait már régóta építgetjük a léchez szoktatás során pl. a rollerezéssel, 2010 környékén merült fel először a magyar síoktatóképzés köreiben az a gondolat, hogy siklás közben a kanyarodás előkészítése nem a félhóeke környékének témája.

Mindenki tudja, hogy a kanyarban a súlypont a kanyar középpontja felé mozdul, beljebb van, mint az alátámasztás (pongyolán ezt úgy mondják, hogy „bedőlünk”). Ennek a befelé való elmozdulásnak a kanyar megkezdésekor el kell kezdődnie. A hagyományos síoktatási felépítések legnagyobb problémája, hogy rossz sémát alakítanak ki: a súlypont a két léc között helyezkedik el (pl. a csúszó hóekénél), majd a kiterheléssel és az ívkülső lábbal való forgatással még inkább kifelé mozdul el (bal kanyarnál tehát jobbra mozdul). A helyes kanyarodáshoz a súlypontnak először meg kell indulnia a leendő kanyarközéppont felé (tehát bal kanyarnál balra), majd csak ezután következhet a forgatás. 

Tehát a kanyar megkezdésekor a súlypontnak a leendő ívbelső láb felé kell mozdulnia (ezt annak idején behelyezkedésnek neveztük). Ennek a mozdulatnak viszont nem volt meg a pontos megoldása. Egy jó síelő gond nélkül megcsinálta, de a kezdőknél a nagy testtömeg megmozdítása egy csomó rossz mozdulatot is eredményezhetett. Balra kanyarodva sokan szinte leültek a bal sarkuk fölé, mások bedőltek balra. (A cseh és a lengyel síiskolában volt megfigyelhető a kanyar indítása a váll intenzív bedőlésével. Ez sem jó megoldás, de a végeredményt tekintve még mindig jobb volt, mint a klasszikus - csúszó hóekével és kiterheléssel - történt felépítés.)

Emiatt sokan feladták ennek a síoktatási útvonalnak a használatát, és visszatértek a húsz évvel korábbi, csúszó hóekéből történő építkezéshez.

A StrongBase ™ alapjai

Egy idő múlva nyilvánvalóvá vált, hogy a hóekeív előkészítő mozdulatait (a „behelyezkedést”) az egyenes siklás közben kell kialakítani. A StrongBase ™ tehát lényegében olyan alapiskolai felépítés, amelyben az egyenes siklás közben aprólékosan felépülnek azok a medencetáji törzsizommozgások és reflexek, amelyek biztosítják a medence stabilitását és a két láb közötti terhelés szabályozását az alaptartások közben. Kifejezetten nagy hangsúlyt fektet a helyes izomműködésre az alapállás közben (törzsizmok, térd környéke). Ebben a helyzetben olyan gyakorlatok épülnek egymásra, amelyek fokozatosan, lényegében észrevétlenül mozgatják meg a súlypontot oldalirányban, mindezt a helyes tartás biztosítása közben. Az így kialakult medencekörnyéki izomműködések és reflexek képezik később szinte minden símozgás alapját. De nem csak az oldalra történő elmozdítást tanítják meg, hanem a megállítást, a pontos szabályozást, hiszen az legalább annyira fontos.

Az első hóekeívek korábbi kudarcai elsősorban arra vezethetők vissza, hogy nem egy stabil alaptartásból indultak el a hóekívet előkészítő mozgások. A StrongBase ezt az alaptartást a hóekeív előfeltételeként kezeli. 

Egy másik jelentős tényezője, hogy a síelő képzeletében a kanyar aktivitása az ívkülső oldalon van (balra kanyarodni szinte mindenki úgy akar, hogy a jobb oldali törzs és lábizmaival kezd el dolgozni). A valóságban ezt az elképzelést át kell alakítani az ívbelső oldal stabilitási-rögzítő izommunkájává (a balra kanyarodás első aktív szakasza a bal oldali törzs- és lábizmokban jelentkezik, az ívkülső oldal csak ez után kapcsolódik be a terhelés elviselésére). Ezért a StrongBase ™ során elsőként ezek a reflexek és elképzelések alakulnak ki - tehát egyszerre sítechnikai és lélektani képzésről beszélünk. Mindezt egymásra épülő, bóják segítségével felépített gyakorlatsor segít elérni, de szükség esetén a gondolatmenet áthelyezhető más módszertani környezetbe (pl. szemléltető „keretmese”, bemutatás).

A neve arra utal, hogy az alapiskolában szilárd alapokat kell felépíteni, és ezeknek a szilárd alapoknak a két lábon végzett mozgások alapjánál, a medencénél kell elsősorban kialakulniuk. Megtanulása nem különösebben komplikált, de nagyon igényli, hogy az oktató átlássa a símozgásokat és jó szemmel vegye észre a jelenségeket. Módszertani szempontból nem hibakeresési hanem sikerkeresési orientációjú, azaz az oktató elsősorban nem azt nézi, hogy mi nincs rendben a mozgásban, hanem hogy milyen pozitívumok jelennek meg, és azokra építve alakítja át az oktatási menetet. (Hiszen arra jobban lehet alapozni, ami készen van. Arra nem nagyon lehet építeni, ami hibázik.)

A StrongBase ™ következményei, haszna és nehézségei

A StrongBase ™ gyakorlati használata számos pozitív mellékhatással is járt, amelyekre a kifejlesztésekor még nem kifejezetten gondoltunk:

  • A gyakorlatok akkor oldhatók meg a legkönnyebben, ha a síelő megkeresi a még működőképes legkisebb izommozgásokat. A nagy mozdulatok és nagy izomfeszülések helyett apró, finom izommozgásokra törekszik. Emiatt sokkal könnyedebb, kevésbé görcsös és fárasztó mozgások alakulnak ki.
  • A síelő emiatt sokkal inkább oda tud figyelni a saját mozgására (kisebb lesz a nagy izommozgások okozta „zaj”, és a „csendben” több izomérzékelési jelet meg tud „hallani”), fokozottan fejlődik a mozgásérzékelés, ami rendkívül fontos a későbbi mozgástanulás szempontjából.
  • Ugyancsak emiatt nagyobb figyelemmel tud lenni a környezetére, emiatt sokkal biztonságosabb lesz a közlekedése.
  • A gyakorlatokban kifejezetten sok olyan van, ahol a figyelemmel játszani kell, így az előző pontban leírt hatás még erősebb lesz.
  • Észrevehetően megnő a saját mozgásával kapcsolatos tudatosság, odafigyelés, pontosabb elképzelés alakul ki a saját mozgásáról.
  • És természetesen olyan alapmozgások alakulnak ki, amelyekről korábban tudtuk, hogy fontosak, de a kialakításuk szinte reménytelen volt.

Ugyanakkor a StrongBase ™ kifejezetten erősen igényli az első pár napon az ideális tanulólejtőt: enyhe, kifutóban vagy ellenlejtőben végződő tanulópályát. Ez persze nem újdonság, hiszen kivétel nélkül minden síoktatási tematika ezt határozza meg alapfeltételként. A gyakorlatban viszont a csúszó-fékező hóekéből építkező tematikák melletti egyik érv az szokott lenni, hogy ritkán lehet találni ideális tanulólejtőt. Ezzel kapcsolatban fontos figyelembe venni két tényezőt:

  • Alkalmatlan lejtőn semmiféle módszerrel nem lehet helyes alapmozgásokat felépíteni. Ha a körülményeket nem tudjuk biztosítani, akkor már eleve technikai deficittel indul az oktatás.
  • Nagyon sok helyen csak akarat (lapát, talicska, bobcat vagy ratrak) kérdése lenne a megfelelő lejtő kialakítása. Egy tanulólejtő néhány tíz méter hosszú, pár méter szintkülönbséggel, tehát nem valami hallatlan infrastrukturális beruházásról beszélünk. A legtöbb helyen pár ember pár órai munkával ki tudná alakítani, hogy ne szakadékban vagy falban végződjön a kezdőpálya. Ez nem lehet kifogás arra, hogy miért tanítunk rossz mozgásokat.

Következő programok

2017.04.26. - 2017.04.30.