Sítechnikai újdonságok a 2015/16-os szezonban | SKI. C.U.L.T. -- skiculture

A 2012/13-as idényre a FIS megnövelte a férfi GS lécek rádiuszát 27-ről 35 m-re, de nem változtatta meg a kapuk távolságát. Kimondottan az volt ezzel a cél, hogy a versenyzők az éles karcolt ívek helyett inkább lassabban, több sodródással síeljenek. Ne menjünk bele, de a teljes indoklás kérdéses volt. Sok szakember szerint a sodródás sokkal nagyobb egészségi kockázatot jelent.

Ted Ligety kipróbálta az új léceket, és az első próbálkozások látványa inkább vicces volt. Ennél csak az értékelése volt érdekesebb: azt mondta, hogy különös módon inkább gyorsabb lett az új lécekkel, nm lassabb.

Meg is mutatta, hogy így van, hamarosan ronggyá verte a teljes mezőnyt. Elindult a találgatás, hogy mi is a titka. Azt mindenki látta, hogy nagyobb élszögekkel síel, ezt olvashattuk a New York Times felkapott videóelemzésében (amin a szakemberek inkább mosolyognak, mert komoly tévedések, belemagyarázások vannak benne).

Mi magunk azzal léptünk tovább, hogy szerintünk a nagy élszöget az időzítéssel éri el. Nagyon korán esik át, épít harmonikus élszöget, és emiatt van a csúcspontban nagy élszöge. (A nagy élszög rövidebb sugarú kanyart jelent.)
Sokan csak a nagy élszöget vették észre, és emiatt mára uralkodóvá vált a csípő hirtelen (de késői) beejtésével, diszharmonikusan (az erő „lenyelésével”) felépített nagy élszög, ami viszont késést épít az időzítésekben.

Az idén elénk került videókban észrevettünk egy új részletet. Ebben valószínűleg segítségünkre voltak azok a sítechnikai megoldások, amelyeket tavaly kezdtünk el összerakni az élben forgatás továbbfejlesztésével. (Könnyebb ugyanis azt meglátni, amit a saját síelésünk gyakorlatából ismerünk.)

A 2015/16-os szezonban már láhatóvá váló újdonságok várhatóan fel fognak rúgni néhány olyan szabályt, amelyet sokan stabil sarokpontnak tartanak a síelésben. És csak reméljük, hogy nem fennakadnak rajtuk – ugyanis a síoktatás ilyen szempontból gyakran merev és konzervatív.

A síelés szent tehenei

Dőlj előre! Hátul vagy! – Aztán megérkezett Alberto Tomba, és elkezdtek sokan hátul síelni, ami szintén marhaság volt. Még most is azt halljuk gyakran, hogy menj előre a lécen. A jó szakember visszakérdez: Mikor? Ugyanis a kanyar bizonyos szakaszaiban hátra kerülünk, máskor meg előre.

Ez így belsőlábas lesz! – hallani az 2000 óta általunk tanított hóekére, és emiatt tanítják sok helyen, hogy ki kell hajolni, illetve mondják, hogy csípőszögnek (kifli) kell lennie a síelésben. Van olyan síoktatóképzés, ahol, ha két helyen nem törik meg a test, akkor biztosan rossz a tartás.

Ne dőlj be! Lóg a válltengely! – mi is ezt mondtuk még 10 éve. Miért is? Mi az összefüggés a felsőtest helyzete és a terhelés között? Nem sok. Nem a súlyt kell pakolgatni a léc fölött. Van izomzatunk, amellyel mi irányíthatjuk, hogy hova mekkora terhelés jut. A terhelés ugyanis a lécről jön. A síelésben nem érvényesek Villon sorai:

[…]
Rőf kötél súgja majd fejemnek,
Hogy mi a súlya a fenekemnek.

(A felakasztását váró Villon négy sora, Illyés Gyula fordítása)

Ugyanis a terhelést elsősorban a sílécről/talajról érkező oldalirányú erők okozzák, ezekhez pedig a felsőtest hajlongásának vajmi kevés köze van. Viszont ezeket az erőket úgy érdemes kiállni, hogy az hatékony és egészséges is legyen.

Tehát a legnagyobb szent tehenek:

  • Elöl kell lenni a síelésben.
  • Külső lábon síelünk. A belsőlábazás hiba.
  • A csípőszög a jó terhelés és élzés kulcsa. Nem dőlünk be.
  • Nagy élszögnél, nagy terhelésnél széles a nyomvonal, az ívkülső láb nyújtva viseli a terhelést, az ívbelső láb erősen hajlított.

A gólem lába repedezik

Erre megérkezik Ligety, és 2,75 másodpercet ad a másodiknak. A fél versenyt lenyomja belső lábon. Ahogy elméletileg nem is szabad. A következő idényben Hirscher eltanulja tőle, és már versenyképes, sőt megveri. A harmadik idényben egyre többen veszik át a „Ligety-style”-t.

A szakmában persze zajlanak a viták, miszerint Ligety őrült, nem szabad követni. De ettől még az tény, hogy azok kezdenek nyerni, akik tanulnak tőle. Van, akik mutatnak képkockákat, amikor csípőszög van és ívkülső terhelés, de megtaláljuk az ellenkezőket is.

Lesz példa mindkettőre. De nem lehet letagadni, hogy egyre izgalmasabb mozgásokat látunk, amelyek nehezen rakhatók be a megszokott skatulyákba.

Haladjunk sorban, és nézzünk meg pár érdekes jelenséget!

A belső láb

Az alpesi síelés legerősebb szent tehene. A carving sí megjelenésekor már bekerültünk a belső lábra, de aztán újra a külső lett a domináns. 70-30%, 50-50% stb. De sok hivatalos tematika (az eddig aktuális magyar is), keményen kiköti, hogy a kanyar legelején külső lábra kell kerülni és az is marad a domináns. Ebben ugyan erős logikai tévedés van, de ezt egy külön cikkben érdemes kifejteni.

Szögezzük le, hogy a szakemberek tájékozottabb részének már régóta egyértelmű, hogy az alapkanyar (azaz ha nem kényszerít brutálisan egy eltűzött kapu), belső lábon kezdődik, majd később megy ki a terhelés az ívkülsőre. Keményebb helyzetben a terhelt volt ívkülsőn lehet húzni egy pedált az átesés közben, és akkor valóban lehet ívkülsőn kezdeni, de ez nem az átlagemberek sítudásának világa.

Lássunk akkor pár képet (a páros képen természetesen ez Ligety-re igaz, Millerre nem):

Terhelés az ívbelső sílécen, V-alakban nyíló lécekTerhelés az ívbelső sílécen, V-alakban nyíló lécekJobb oldalon Ligety, az ívbelső síléc az aktívLigety, az ívbelső síléc az aktív
Ligety az ívbelső síléc indítja a kanyart
 

A fenti képek mindegyikén a lécek V-alakban nyílnak. Ez tipikusan a belső láb terhelésének jele, hacsak nem egy lépésről van szó. De mivel a belső léc spricceli a havat, ezek egyértelműen azt mutatják, hogy náluk a belső lábon van a terhelés a kanyar elején.

A korán megterhelt belső léc radikális íven indítja el a kanyart. Amikor a terhelés elkezd felépülni (megnőnek az oldalirányú erők), elindul a terhelés az ívkülső felé.

A kanyarban a domináns terhelés többnyire az ívkülsőn van. De ez már nem törvény többé, a praktikum elkezdi felülírni. Egyre többször látjuk, hogy kanyar közben folyamatosan vándorol a terhelés oda-vissza.

A belső láb közelebb van a kapuhoz, ez a rövidebb út. Már régóta tudjuk, hogy aki gyorsabb akar lenni, ezt a kockázatos megoldást alkalmazza. Azonban úgy tűnik, megjelenik egy olyan megoldás, ami az ívbelsőt stabilabbá teszi.

Régebben azt mondtuk, hogy azért kell a külsőt terhelni, mert ha megcsúszik, ott a belső, amelyik átveszi a kanyart. Ez viszont azt jelenti, hogy a vésztartalék belső láb magunk alatt van, széles a nyomvonal. Jó eséllyel ikszel a láb.

Fenninger széles, klasszikus ívkülső terheléssel, max hajlított belső lábbal
 

Széles nyomvonal esetén a súlypont csak úgy lehet bent az élszög érdekében, hogy a belső térd maximálisan hajlított, a csípő be van ejtve, és a terhelés az ívkülső lécen van, azt tapossa tiszta erőből. Ezt látjuk Anna Fenninger képén. Ő nem ikszel az ívkülső térdével, de a gyengébb versenyzőknél ez is megjelenik. A maximálisan hajlított belső láb nem is képes komolyabb erőt átvenni, de ez nem is cél.

Amit az utóbbi időben észrevehetünk: közelebb kerültek a lábak, szűkebb a lécvezetés, kevésbé hajlik a belső térd. Néha látjuk a nagyobb élszögre való törekvést a csípővel, de mégis egyértelműek a fenti jellemzők. Akárcsak az, hogy a kevésbé hajlított belső láb sokkal nagyobb terhelést vesz fel.

Miklós Edit SG-ben, már az új irányba mutató, szűk lécvezetésselSzűk lécvezetés, nyújtottabb ívbelső láb, bent a felsőtestLigety, szűk lécvezetés, nyújtottabb ívbelső láb, bent a felsőtestSzűk lécvezetés, nyújtottabb ívbelső láb, bent a felsőtestLigety, szűk lécvezetés, nyújtottabb ívbelső láb, bent a felsőtest
 

Szembeötlő, hogy a belső láb nyújtottabb a korábban megszokottakhoz képest. Ez azonban más jellemzőket is magával hoz, de ezeket nézzük később.

Ez egyébként az a vicces pont, amit a The New York Times elemzésében benéztek (meghamisítottak). Ebben az elemzésben egy, a videóra rátett animációban elmagyarázzák, hogy az ívkülső léc völgyélén kezdi a kanyart Ligety. Az érveléssel csak annyi baj van, hogy a videóban (még az animáción is) jól látható, hogy ez a lába ekkor még a levegőben van, és a leendő ívbelsőn áll a kanyar kezdetekor.

Az új ívkülső átélezése kezdi a kanyart... - de nem igazMajd megjelenik rajta a terhelés - igaz lehetne, de nem azA valóságban az ívkülső láb még a levegőben volt ekkor
 

Kint-bent, elöl-hátul

A síelés logikájából egyébként természetesen következik, hogy ha nem fogjuk vissza az oldalra kifutó sílécet, és a súlypont nem erőltetetten esik be, akkor az ívbelső síléc kezdi a kanyart. Ha pedig ez kiegészül az elővételezett (anticipáció) térd környéki izomfeszülésekkel, akkor még inkább az ívbelső léc csőre lesz a kanyar aktív kezdeményezője.

Ligety, az ívbelső elöl aktív, az ívkülső középenAz ívbelső adja az új iránytLigety itt is az ívbelső kezdi, amint nyugodt a kanyar

A folyamat szépen követhető, mégpedig a következő jellemzőkkel:

  • Az ívbelső lécen kezdődik a kanyar;
  • az ívbelső csőre indítja az új irányt;
  • ezt követően aktivizálódik az ívkülső, de gyakran már hátrébb, a léc közepe felé veszi fel a hókontaktust;
  • az agresszív ívbelső jobban az új irányba halad, ezért a lécek sokszor V-be nyílnak;
  • az ívkülső a megterhelésekor indul el radikálisabban az új irányba, és akkor szűnik meg a V-állás.

Azt is érdemes megfigyelni, hogy a lécek aktív pontja és a test súlyponti helyzete nem feltétlenül függ össze. Az élváltás környékén a síelő sokszor még láthatóan viszonylag hátul van, mégis képes az ívbelsőt viszonylag elöl aktívan elindítani.

Ez is logikus: a kanyar végén törvényszerűen viszonylagosan hátra kerül. Az élváltás környéké a lécek elindulnak vissza, a súlyponthoz közeledve, és elkezdődik a középhelyzet visszanyerése. Először a közelebbi ívbelső sílécen, majd kicsit később az ívkülsőn. Ha ekkor az ívkülső terhelést kap, az hátrébb kerül a lécre, mint az ívbelsőn.

Részben ez is az oka annak, hogy az ívbelső indítja a kanyart: hamarabb és jobban a csőre felé tud harapni.

Ezek a helyzetek szinte kizárják a csípőszög használatát. A kanyar elején már régóta nem látni, de most már megjelennek a kifejezetten bent lógó válltengelyek, bedőlő felsőtestek. Ezek nem eszközök vagy célok, nem erre törekszik a síelő. Pusztán az effajta léckezelés nem kivitelezhető aktív csípőszög mellett, tehát csak a síléc kezelésének következményei. Természetesen GS-ben a kapuval ütközni nem célszerű, így ha messze megy a síelő a kaputól, egyre kevésbé látunk csípőszöget, ha pedig közelebb, akkor inkább látunk, mert a kapu elől el kell hajolnia. De ekkor is csak a kapu mellett fogjuk látni. (Illetve néha a pályatűzés miatt magasságot kell nyernie, és ehhez is használhatja.)

Keskenyvágányú síelés

Korábban már említettük, hogy a síelés tipikus képe úgy égett a retinába, hogy a síelő széles lécvezetéssel, a fenekét szinte a földön húzva megy a kapu mellett. Az ívkülső lécet tapossa minden erejéből, az ívbelső térde a válláig fel van nyomva.

Lehet, hogy idén mehetünk retinacserére, mert egyre kevesebb ilyen képet látunk. A versenyzők ahol megtehetik, lényegesen nyújtottabb helyzetben, keskenyebb lécvezetéssel kezdtek el síelni.

A keskenyebb nyomtávot két módon lehet megoldani:

  • Az ívkülsőn állva az ívbelsőt próbálja a síelő az ívkülső mellé zárni. Ez jó eséllyel egy kis stabilitásvesztéssel járó billegést okozhat a törzsben. Ha ebben az esetben megcsúszik az ívkülső, a törzs billegéséből láthatjuk, mikor történik meg az átterhelés a vésztartalék ívbelsőre. Ez egyébként időbe is kerül.
  • A síelő több terhelést tesz az ívbelsőre, és az ívkülsőt nem engedi távolodni (kicsit maga felé húzva) tartja az ívbelsőhöz közelebb, mint ahová az szíve szerint menne. Ez egyben azt is kizárja, hogy tiszta erőből a térd nyújtásával tapossa az ívkülső lécet: akkor távolodna.

A síeléseket elemezve úgy tűnik, hogy a második variáció lesz az új okosság.

Az enyhe közelebb húzás nem azt jelenti, hogy ne tudna komoly terhelést elvinni rajta. A terhelést a combfeszítők és a farizom viszi el, a közelebb tartást a combközelítők, kis mértékben a hajlítók és a szabóizom végzik.

Ennek több pozitív hozadéka is van:

  • a térd biztonságosabban rögzített;
  • a comb 135° körüli térdszögnél képes a legnagyobb erőkifejtésre;
  • az enyhén hajlított térd gyorsabban tud reagálni a változásokra, míg az eltámasztott térd sokkal inkább statikus véghelyzetben van.

Ha megcsúszik az ívkülső, az ívbelső átkapcsolási idő nélkül tud terhelést átvenni, hiszen addig is akcióban volt. Nem kell egy passzívabb funkcióból aktívba váltani, csak a terhelés növekedését kell kiállni. A megcsúszó ívkülsőre eleve rá voltak feszítve a rögzítést végző közelítők így a segítségükkel, illetve a kicsúszás utáni megnövekedett élszög okozta terheléssel a külső sí vissza tud találni az eredeti helyzetbe az ív karakterének radikális megváltozása vagy nagyobb késés nélkül.

Az ívkülső megcsúszik, az ívbelső azonnal tartAz ívbelsőről vissza tudja húzni az ívkülsőt
 

Összegezve

Ezek a változások 3-4 éve indultak el, alapozódtak meg. Várható volt, hogy lesz egy kikristályosodás, és úgy tűnik ez idénre, a 2015/16-os szezonra látható formában is megjelenik. Ezek a jellemzők egy radikális paradigmaváltást jelentenek a síelésben. Már látható, hogy a hosszú rádiuszú GS léceket nem csak az élszöggel görbítik kisebb sugárra, hanem megjelenik itt is az élben forgatás (szlalomban már 5-6 éve látható néha). Az élben forgatás alapját a következő jellemzők adják:

  • Elmozdulás a kétlábas terhelés felé.
  • Aktívan szűkebb lécvezetés.
  • Enyhén és aktívan hajlított, „fogott” térdhelyzetek.
  • Korai élhelyzet, finomabb élfelépítés.

Pozitívum, hogy sokkal egészségesebb

És hogy van-e gyakorlati haszna mindennek az amatőr síelésben? Feltétlenül. Kifejezetten kellemes meglepetéssel vettük észre ezeket a jellemzőket a versenyzőknél, ugyanis egy ideje az oktatásba is beépítettük a hasonló megoldásokat, méghozzá sikerrel. Nagyobb stabilitást, kontrollt nyújtanak mindenhol, kényelmesebb síelést a sportos vonalon. A lassabb síelőknél kicsit nagyobb izomtónust a megszokottnál, de az egyébként is kívánatos az ízületek védelmében és a balesetek következményeinek elkerülésére.

Következő programok

2017.04.26. - 2017.04.30.