Síoktatás SKI C.U.L.T. módszerrel | SKI. C.U.L.T. -- skiculture

Sokan úgy vélik, hogy a SKI C.U.L.T. módszer valami teljesen új szemléletet jelent a síoktatásban. Pedig szó sincs valami forradalmian új csodáról. Lényegét tekintve sokkal inkább tekinthetjük visszatérésnek az tanulás természetes hagyományaihoz.

Síoktatás SKI C.U.L.T.-módszerrel

A huszadik század középpontjában az emberi elme mindenhatósága állt, jelszava pedig a hatékonyság volt. A hatékonyság jegyében mindent meg szerettünk volna reformálni, mindenre egyre hatékonyabb módszereket akartunk kitalálni.

A hatékonyság és a technológia bűvöletében aztán szép lassan elfelejtettük, hogy az ember nem gép, és vannak olyan területek, ahol hosszú távon nézve az a leghatékonyabb, ami az évezredek alatt organikusan kialakult. Ilyen a mozgástanulás is, különösen a nyílt mozgáskészségek tanulása, tehát a síoktatás is.

A SKI C.U.L.T.-módszerben nem tettünk mást, mint megvizsgáltuk, hogyan működik

  • a sítechnika a fizika, az anatómia és az élettan szempontjából;
  • a mozgás szabályozása és a környezetehez való igazítása a neurológia szempontjából;
  • a mozgástanulás a lélektan és neurológia szempontjából.

Ennek során arra az eredményre jutottunk, hogy napjaink kutatásai azt mutatják, a legeredményesebbek úgy lehetünk, ha maximálisan igazodunk az ember idegrendszer és test működéséhez. És érdekes módon ez sokkal hagyományosabb, emberibb világot eredményez, mint a modern pedagógiai módszerek, technológiák utáni rohanás.

Módszerünk lényege szerint úgy kell oktatni, hogy

  • A sítechnikák szemponjtából a legelső lépésektől kezdve folyamatosan a szemünk előtt kell lennie a végcélt jelentő magasiskolai technikáknak. Ezért minden síoktatónak minden szinten tisztában kell lennie a teljes tematikával.
  • A síoktatás során pedig olyan légkört kell kialakítani, ahol felszabadultan, a tanuló kreativitását serkentve lehet megtalálni az optimális megoldásokat. Szerintünk midenkinek saját sítechnikája van, így a tematika a szabályokat, az algoritmusokat írja le, és a tényleges mozgást mindenki ennek alapján, de a saját teste és idegrendszere sajátosságai szerint alakítja ki. A síoktató nem tud és nem adhat kész megoldádokat, csak felvetésekkel, támpontokkal, feladathelyzetekkel segítheti a felfedezés folyamatát.

Mószerünk tehát alapjaiban véve nem teljesen új. Sok olyan síoktatót ismerünk, aki sok elemében hasonló felfogásban oktat. Abban azonban más, hogy megkeressük a részben ösztönös módszerek tudományos hátterét, magyarázatát. Abban is más, hogy az elszigetelten megismerhető síoktatói tudásokat rendszerbe szervezzük, hogy a többi síoktató számára könnyebben megimerhetők és felhasználhatók legyenek.

A SKI C.U.L.T.-módszer szerint azok az síoktatók oktathatnak, akiket alkalmasnak találtunk erre a feladatra, és akik szívből tudnak azonosulni vele. Így ha valahol ilyen gondolatmenet mellett tanultál, biztosan eredményesen tudod folytatni a tanulást egy másik SKI C.U.L.T.-oktatónál.

Örülünk, ha téged is köszönthetünk a felszabadult síoktatás-sítanulás ódon világában!

Írj nekünk, ha szeretnél részt venni a mi síoktatásunkban!

A SKI C.U.L.T.-csapat

 

Következő programok

2017.04.26. - 2017.04.30.