Lépni kétszer ugyanabba a folyóba | SKI. C.U.L.T. -- skiculture
/** * @file * Returns the HTML for a node. * * Complete documentation for this file is available online. * @see https://drupal.org/node/1728164 */ ?>

Állítólag a címben szereplő tevékenység lehetetlen. 

Tegnap egy másik bejegyzéshez kerestem adatokat a dobozolt iratok között, amikor a kezembe akadt két helyzetelemzés a magyar síelésről-síoktatásról. Az egyiket ismertem, de már elfeledkeztem róla, de a másik nem tűnt ismerősnek, pedig nyilvános volt annak idején. Mindkettőt Kovács Tamás írta, az egyiket 1996-ban, a másikat 2000-ben. Tamás megkerülhetetlen alakja a síélet és a síoktatás rendszerváltás környéki meg(újra)szervezésének, ma az ISE szakmai munkáját irányítja. A '80-as években futott fel a síelés szabadidős sportként, nőtt meg az igény az oktatásra. A rendszerváltás lehetőséget is jelentett, igény is volt, szakember és szervezetek viszont sokkal kevésbé. Amit Tamás ezzel kapcsolatban leírt, rendkívül fontos; olyasmi, amit mindenkinek érdemes figyelembe venni. 

Miért is fontosak ezek a kordokumentumok? Tamás volt az, aki a külföldi iskolák átvétele és a rávezető gyakorlatok szolgai alkalmazása helyett behozta a gondolkodás-gondolatközpontú rendszert. A mai szemmel újraolvasva könnyebb megérteni, hogy milyen út vezetett idáig. Izgalmas ez annak fényében, hogy húsz éve lényegében nem létezett szervezett síoktatás, a síelési nívó legendásan kulturálatlan volt. Húsz év alatt a magyar síoktatóképzés és a tematika nemcsak utolérte az alpesi nemzeteket, hanem sok területen be is előzött. Kevesen tudják, hogy ennek a folyamatnak mi volt a titka, milyen oszlopokon nyugodott a felépítmény. 

Óriási élmény volt elolvasni ezeket a gondolatokat. Ezek alapozták meg az utat, amely a magyar síoktatás sikereinek kulcsát jelentette, és amelyet a SKI C.U.L.T.-ban átmenteni akarunk. Elolvasni és újra felfedezni őket megnyugtató igazolás arra nézve, hogy jó irányba folytattuk az elődeink által elindított folyamatokat. Az akkori „jóslatok” mai beteljesülése pedig azt mutatja, hogy jó szemmel és helyes megérzéssel jelölték ki számunkra az irányt akkor, amikor mi még messze voltunk a megértéstől.{C}

A másik oldalról nézve szomorú, hogy még mai is sokan hirdetnek és oktatnak olyan dolgokat, amelyeknek a hibáira és megalapozatlanságára ezek a szakemberek tizenöt éve - még a carving-korszak előtt -  rámutattak. 

Az egyik összefoglalás hiába volt régóta a birtokomban, akkori trehányságom vagy érdektelenségem miatt ma újdonságként olvashattam el. És mellbevágó sokként éltem meg, hogy a múltkor megírt állásfoglalásom számos mondata szinte szó szerint köszönt vissza tizenöt évvel ezelőttről. Újra fölöslegesen dolgoztam, csak elő kellett volna venni, amit megírtak helyettem már régen... ;-)

1996-ban még szó sem volt carving sílécekről. Pontosabban a szele már megjelent, de sem a szakma sodorvonala, sem a közönség nem foglalkozott vele, a többség még a létezéséről sem tudott. Tamás Walter Kuchler egy akkor megjelent könyvéből idéz olyan megállapításokat, amelyek ma igaznak bizonyultak, illetve ő is tesz ugyanilyen kitételeket. Mintha látnokok lettek volna, pedig csak a tudásuk volt alapos és a megérzéseik helyesek. Walterrel sok mindenben lehet vitatkozni (tanultam is tőle, oktattam is vele, és vannak is vitáim vele bizonyos kérdésekben), de tárgyi tudását és jövőlátó vénáját vitatni óriási hiba lenne. Példaként lássunk néhány idézetet (először Kovács Tamás idézésben Walter Kuchlertől):

Ha az ember a sítechnikáról beszél, akkor leszögezhető, hogy egyik oldalról a síoktatásügy, másik oldalról a versenysport nem mindig fejlődött párhuzamosan.

Ennek fatális fejlődésnek az egyedüli oka az „apparátus” lenne, a nemzeti síiskolák
nehézkes gépezetét működtető „technikusok"? (Georges Joubert) Vagy a grémium
a felelős? (Hoppichler: "Diese Gremien werden eher Gefangene von beschlossenen Lehrweg und Techniken.")

Waltertől hallottam egy vacsorai beszélgetés során, hogy egy - az idő által eléggé igazolt - teória alapján a carving sílécek gyártáskész tervei 1984 körül készen álltak az Elannál Stenmarknak köszönhetően. Az Alpokban rendkívül erős síoktató lobbinak köszönhetően aztán mégsem került piacra, mert túlzottan meggyorsította volna a tanulást. A snowboard piacrengető hatása kellett ahhoz, hogy elég erős legyen a felszerelésipar a bevezetéséhez.

  • Tényszerűen tudjuk, hogy Stenmarknak valóban készítettek az igényeinek megfelelő rövid és nagy rádiuszú szlalomléceket, és ezeket nem használhatta a világkupában. Amikor az USA-ban versenyzett profi versenyeken, akkor viszont már síelt ezekkel.
  • Az Elan az elsők között dobott carving léceket a piacra.

… a hagyományos síiskolák az alpesi országokban túlélték magukat. Alkalmatlanok az alkotó és előrevivő tevékenységre, bezárkóztak egy megmerevedett világba és belevesztek a lényegtelenbe.

No comment. Ez ma is ugyanúgy érvényes.

Az új technika a legnagyobb forradalom, a legnagyobb változás a sitechnikában, ami valaha is volt…

1996!!!

Történelmi pillanat van: A teljesítménysport technikája ezúttal valamennyi síelő „ideáltechnikája” felé mutat…

A hagyományos lécek idejében a síoktatásban más sítechnikát tanítottak, mint a versenysportban, lényegében a síiskolában megtanult síeléssel csak zsenik válhattak versenyzővé. Mintha a síoktatás eleve lemondott volna arról, hogy normálisan megtanítsa az embereket síelni. Ez a tendencia az utóbbi öt évben újra ebbe a szürreális irányba mutat. És még mindig számos síoktató hirdeti itthon is, hogy más a síoktatás célja sítechnikai szempontból, mint a versenytechnikai képzésé. 

Az új sítechnika közelebb áll a mindennapi motorikához, mint az összes eddigi. Ez bizonyítja a könnyű elsajátíthatóságát és egészségbarát művelését…

Az új technika mindenkinek lehetővé teszi, hogy nagyobb sebességgel is kontrolláltan
(biztonságosan) sízzen.

Az új technika sokkal biztosabb (biztonságosabb) sízést tesz lehetővé a glatt-, jeges pályákon is.

Mindhárom kitétel igaz, és rávilágít egy fontos szempontra: nem az egészséges és biztonságos síeléshez kell módszereket keresni, hanem a helyes technikájú síelés biztosítja a biztonságot.

És néhány jóslat Tamástól:

A természetességre törekvő, a mindennapi motorikához közeli és a versenytechnika
fejlődésére figyelő fejlődés szerintem előre vetíti:
- a völgytámaszok elmúlását (remélhetőleg csak mint nemrég meghaladott zsákutcát említhetem ebben a sorban).

1. Ő is a versenytechnika céljellegét említi. Nem meglepő, hiszen aki alaposan ismeri a síelést meghatározó törvényszerűségeket, az tudja, hogy egyféle síelés van, az amit a fizika meghatároz. 

2. A mai napig van olyan - a laikusok által gurunak tartott - oktató, aki a völgytámaszt szükséges és hasznos sítechnikának tartja. Tamás már korábban is leírta ezeket, és a '90-es évek elején még én is vitatkoztam vele, csak akkor még nem tudtam, hogy ő mennyire sokat tud, én meg mennyire keveset. 

- a lendület a hegy felé, a lendület legyező csakúgy mint az egyenes irányú rézsút puszta formalitássá válását (természetesen végezhető, de szerepe lécbiztonsági gyakorlatként marad).

Tamás ezt is már vagy tizenöt éve mondja, alapos fizikai érvekkel alátámasztva, és a hivatalos tematikában mi is ezt képviseltük. Ehhez képest a múlt hónapban a saját fülemmel halottam hivatalos szájból a rézsútsiklás fontosságáról.

Ugyanabba vízbe lépünk most megint, vagy a folyó fordult meg?

/** * @file fb-social-plugin.tpl.php * Theme the more link * * - $plugin_type: the type of this plugin * - $tag_name : the tagname of this plugin */ ?>