Bizonytalanság a biztonságért: az élváltás | SKI. C.U.L.T. -- skiculture
/** * @file * Returns the HTML for a node. * * Complete documentation for this file is available online. * @see https://drupal.org/node/1728164 */ ?>

„Ahhoz hogy igazán stabil legyél, vállalnod kell egy kis bizonytalanságot.”
„Ha mindig biztonságban akarod érezni magad, sohasem leszel biztonságban.”

Ezek a mondatok pont olyan gyakran hangoznak el, mint amennyi síoktatást tartunk. Megszokhattuk már, hogy a síelésben mindent a fizikai erők és hatások szabnak, és különösen érvényes ez az élváltásra. Az egyensúlyt, a stabilitást a ránk ható erők adják: szó szerint a földhöz szegeznek minket. Állás közben a gravitáció hatására tapadunk a földhöz, kanyarban a centrifugális erőtől érezzük megkapni a stabilitást. Amíg a kényelmesnek érzett erők stabilitást nyújtanak, addig azt érezzük, hogy van lehetőségünk a folyamatokban való beleavatkozásra.

Az súlytalanságban lebegő űrhajós és a körülötte levő tárgyak a mi sportbeli fogalmaink szerint viszont végtelenül bizonytalan egyensúlyi helyzetben vannak. Valami ilyesmit élünk meg az élváltás során is: csökkennek a miket a talajhoz szorító hatások, tehát bizonytalannak érezzük a helyzetünket.

(Ezért is szeretjük jobban az éles síelést a sodródásnál, ezért nem szabad csökkenteni az élszöget a forgatáshoz. Az élezés kanyart és alátámasztást jelent, a kanyarban pedig a centrifugális erő tapasztaljuk. Ezért számolnak be a síelők arról, hogy az általunk tanított éles forgatás sokkal stabilabb, mint amikor sodródással síelnek.)

Az élváltás folyamat

Azért kell élt váltani, mert az egyik kanyarból átmegyünk a másikba. Az egyikben a jobb oldali éleink kapaszkodtak a hóban, a másikban a bal oldaliak fognak – mindig az ívbelső. A két kanyar között tehát az egyik oldali élről a másik oldali élre kerül át a síléc – ez az élváltás.

Az élváltás a síelésben a változások fázisa. A bekormányzásban és a kikormányzásban (ld: az ív szakaszai) ehhez képest jóval statikusabb képet mutat a síelés, az élváltásban azonban sok és bonyolult mozgások jelennek meg. Emiatt az az érzésünk lehet, hogy a kanyar közben statikusan pihenünk, az élváltásban pedig jönnek a nagy izommozgások. Ez részben igaz, részben azonban illúzió.

Az élváltásban nincs nagy izommunka, legalábbis aktív, robbanékony izommunka alig akad. Sokkal inkább finom, szabályozó, fékező izomműködésekre van szükség, nagy energiabefektetésre gyakorlatilag semennyire.

Ugyanis az robbanóanyagát az előző kanyarban felhalmozódott energia adja. Ezt a nagy terhelést a lábaknak viszonylag hosszú ideig (legalábbis egy robbanékony mozgáshoz képest) statikusan kell kiállniuk. Ebből a tartó jellegű izomfeszülésből nem igazán lehet villámgyors, robbanékony izommunkát végezni. De akkor mégis mitől lesz időnként annyira gyors az élváltás mozgása?

A ránk ható erőtől. A kanyar végén már rendkívül nagy erők hatnak a síelőre (1000-2000 N azaz 100-200 kg érzése az ívkülső lábon), amelyeket ki kell állnunk. Ha ezt az ellenállás villámgyorsan megszűntetjük, úgy löki le a tömegközéppontunkat a völgybe, mint egy felhúzott íj vagy inkább katapult. Sokkal nagyobb erővel, mint amit mit egy lábnyújtással, egy elrugaszkodással el tudnánk érni. A robbanás gyorsasága elsősorban mozgáskoordinációs kérdés: aki ügyesebb, az összehangoltabban, finomabban engedi el az izomtónusokat, aki kevésbé jó síelő vagy nem annyira ügyes, az darabosabban teszi ugyanezt.

A darabos, kevésbé pontos mozgás elnyeli a felgyülemlett energia egy részét, így az mozgás kicsit nyúlós és lassabb lesz. A profi viszont alig képez ellenállást, így szó szerint robbanékony lesz a mozgása.

/** * @file fb-social-plugin.tpl.php * Theme the more link * * - $plugin_type: the type of this plugin * - $tag_name : the tagname of this plugin */ ?>